Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Deformáció

Deformáció

Györkös Gábor
2020. 10. 31. 21:25:00


„A evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak embereit halászták.

A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi javait halásszák.”

(Luther 95 tétele, 65-66. tétel)

Luthernek ez a két tétele nagyon jól kifejezi azt a deformációt, ami az egyházban a 16. századra végbement, és amit egyes keresztények igyekeztek fölszámolni.

Október 31-én szokás megemlékezni a reformációról. Vagyis számos jó dologról, amit egyes elődeink komoly áldozatok árán és erős ellenállás mellett elvégeztek. Szokás az ő érdemeikkel leplezni a mi hiányosságainkat. Így ünnepeljük a reformációt.

Ha valaki elolvassa Luther 95 tételét, könnyen föltűnik neki, hogy lényegében az egész arról szól, hogy az egyház a tanítását miként használja föl arra, hogy a híveket lehúzza és a befolyó pénzekből olyan pompát, luxust hozzon létre, amit csak a vezető papság szűk köre élvezhet. Csöppet sem számít, hogy ez a bibliai erkölcstől idegen hazugságokon alapul és hívők tömegeinek lelki nyomorát eredményezi!

Luther merte firtatni, hogy milyen szöveggel, az emberek milyen lelki szükségleteit kiszanálva csalja ki az emberek pénzét az egyház és azt mire fordítja. Ma lényegében két út áll az egyházak előtt: vagy megállapodnak az állammal (ha az egyáltalán kíváncsi rájuk) és akkor az adófizetők pénzéből szépen eltartják az intézményeiket, vagy belemennek a számos kortárs példával szolgáló játékba, aminek a vége, hogy a pénz a perselyben csörren – a lélek meg repes az örömtől. A harmadik út, vagyis a keskeny, amin kevesen járnak, hogy a közösség Istenben bízik, aki az embereket jóindulatra serkenti miközben ő az evangélium üzenetéből fakadó szeretettel fordul a világ felé. Az ilyen közösség nem adja el a lelkét, nem csapja be a híveit, nem alkuszik meg, hanem világító szövétnek, hegyen épült város. Amikor azt olvassa a 95 tételben, hogy „arra kell tanítani a keresztényeket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva a búcsúra költ, az nem a pápa (értsd: vezető lelkipásztora) elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását”, akkor mélységesen egyetért és tudja, hogy néhány egyházi személy fényűző élete nem Isten áldásának a bizonyítéka, hanem valami súlyos deformációé.

Kellene végre egy olyan reformáció ünnep, amikor legalább olyan szemérmetlenül firtatjuk egyházaink lelki és pénzügyi tanítását meg gyakorlatát, mint Luther tette! Példának okáért John Wesley egy lóháton kb. 4-5 modern lelkipásztor teljesítményét meghaladó módon hirdette az igét (annyi embernek, annyiszor, annyi helyen prédikált, hogy erre ma 4-5 jólfizetett lelkipásztor kell). De eszembe jut Derek Prince egy tanítása is, amikor hippiből lett igehirdető társait emlegeti, akik hippiként egy fillér nélkül mindenhova eljutottak és megjelenítették akkori világnézetüket, de keresztényként már csak első osztályon hajlandóak utazni, ha előre le van zsírozva a szállás – ellátás meg a tiszteletdíj.

A 21. században minimum lenne, hogy az egyházaink átláthatóak legyenek. Annyi rossz történelmi példa, az állammal való összefonódás tisztázatlan dolgai és a 20. század elképesztő szektás lehúzásai után ez igazán minimum lenne! Ennyi deformáció után izgalmas lenne a reformációra nem csupán az év egy napján emlékezni, hanem arra is figyelni, hogy annak öröksége bennünket ma mire kötelez!

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus